Schooltourmix - Új szakértőnk, a FIVOSZ

2010. november 26. 17:40

Bemutatkozik a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége

Szakértői társaságunk köre olyan csoporttal bővül, mely a tehetséges fiatalok felkutatását tűzte ki céljául. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a fiatal magyar vállalkozók és a vállalkozó kedvű fiatalok közössége, az a fórum, mely összefogja, és érdemben segíti a következő vállalkozói generációt.



A FIVOSZ országos szervezetének Békés megyei irodája Békéscsaba belvárosában, a Mednyánszky utca 2. szám alatt érhető el, minden hétköznap 9–18 óra között, melynek vezetője egy lelkes és dinamikus üzletasszony, Szabó Ildikó. Az elkövetkezőkben hozzá fordulhattok, ha bármilyen kérdésetek vagy ötletetek van, mely megvalósításra vár. Ezentúl a Schooltourmix oldalain folyamatosan kaptok tőle és csapatától olyan információkat, mely a jövőtöket nagyban meghatározhatja. Keressétek bátran, bombázzátok kérdésekkel, és együttes erővel építsünk egy új alapot a Békés megyei gazdaságnak, hiszen a jövő nagyjai közületek fognak kikerülni.

Békéscsabai irodánk

Szabó Ildikó
FIVOSZ Békés megyei elnök

Jómagam 2010 közepe óta végzem a megyei szervezet komoly és felelősségteljes vezetői munkáját. Legfontosabb célkitűzésünk közé tartozik, hogy a ma felnövekvő fiatal generációjának bekapcsolásával, a jelen és a jövő vállalkozóinak kiutat mutassunk a mostani nehéz gazdasági helyzetből. A FIVOSZ, mint országos szervezet nyílt lehetőséget biztosít a Békés megyében élő vállalkozóknak a jövőben globálisan gondolkodni, ezáltal leküzdhetővé válnak a távolságokból adódó, mind szellemi, mind gyakorlati hátrányok. Első kézből kapott hiteles információk hatása mérhetővé válik. A közös munkát már elkezdtünk együttműködő partnereinkkel, melynek körét folyamatosan bővítjük, ezáltal teljes, széles palettával tudjuk kiszolgálni a Békés megyei vállalkozói szférát (költségcsökkentés, pályázatírás, pályázat figyelés, üzleti piacbővítés, stb.).

Békéscsaba FVH

A FIVOSZ célja, hogy megbízható fórumot teremtsen, melynek keretében a kezdő vállalkozók és az e téren már több éves tapasztalattal rendelkező cégek vezetői együtt tudjanak hallatni magukról, s ahová szakmai kérdéseikkel fordulhatnak. Civil érdekvédelmi szervezetként, érdemi segítséget nyújtunk a fiatal vállalkozóknak, s képviseljük a gazdasági életben forgó fiatalok sajátos érdekeit hazánkban és az Európai Unióban egyaránt. Segítünk azoknak a fiataloknak is, akik egyedül nem tudnak, vagy nem mernek vállalkozást indítani, mert még nem rendelkeznek az ehhez szükséges elegendő tapasztalattal. Fiatalok széles rétegeit vállalkozásra sarkallva, katalizátorként szolgálunk és ezzel is segítjük az ország gazdasági fellendülését.

A FIVOSZ a törvénytisztelő és tisztességes vállalkozói kultúra pártján áll, s ezen értékeket kívánjuk átadni tagjainak is. Célunk, hogy a most felnövő kezdő vállalkozói nemzedék úgy váljon a gazdaság meghatározó szereplőjévé, hogy tagjai végig tisztességesen „játszanak”. Céljaink eléréséhez együttműködünk a fiatalok széles körével, a diáksággal, egyetemekkel és a gazdaságban működő meghatározó szervezetekkel és erőkkel.

Várjuk a fiatal vállalkozókat, a vállalkozni akarókat, akik érdeklődnek a vállalkozói lehetőségek iránt, vagy csak egy ütős csapathoz szeretnének tartozni. Ezentúl ide várunk minden Békés megyei kis- és középvállalkozót, akinek segítségre van szüksége a vállalkozása működtetése kapcsán.


Kapcsolódó cikkek:

Schooltourmix - Fiatal Vállalkozók Hete