1. Nyílt Jász-Nagykun-Szolnok megyei FIVOSZ Klubrendezvény
2011. július 23. 13:38
Az első "F18"-ak Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
Nem, nem egy vadászgépről van szó, hanem azon fiatal vállalkozók és vállalkozó kedvű fiatalok száma, akik részt vettek az 1. Nyílt Jász-Nagykun-Szolnok megyei FIVOSZ Klubrendezvényen.
Helyszínül a város egyik fiatal vállalkozójának étterme adott otthont, a Nádas Étterem.
18 órai kezdetre már teljesen megtelt a kialakított rendezvényterem. Számos fiatal vállalkozó érkezett a kereskedelem és szolgáltatás ágazataiból.
Bemutatkozott a FIVOSZ és beszámoltunk eddigi sikereinkről, kialakított kapcsolati tőkénkről. Szó esett a FIVOSZ-on belül elérhető üzleti lehetőségekről.
Ismét megtisztelte rendezvényünket a sajtó és vendégül láthattuk az Önkormányzat képviseletében Rátfai György urat, aki együttműködési szándékáról, segítőkészségéről biztosította a fiatal vállalkozókat.
A rendezvényen bemutatkoztak a megjelent fiatal vállalkozók, és 22 órai zárásig tartó kötetlen beszélgetés és üzleti problémamegoldás vette kezdetét.
Zárásként megállapodtunk abban, hogy hamarosan megszervezésre fog kerülni az Első Fiatal Üzletemberek Találkozója, amelynek fókuszában a kintlévőség kezelés és likviditás témakörében szervezünk tapasztalt szakértői csapatot.
A rendezvény képeit nézd meg a facebook-on: kattints ide...