4 éves a FIVOSZ
2011. december 06. 18:14

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége fennállásának 4. évfordulóját ünnepli. „2007. december 6-án 10 tudatos fiatal vállalkozó alapította meg a szövetséget, mert szükségét láttuk a megfelelő gazdasági utánpótlás nevelésnek, és a tisztességes vállalkozói kultúra meghonosításának. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a FIVOSZ-t mára már nemzetközi, EU-s és hazai szinteken is kulcsfontosságú szereplőként tartják számon a civil gazdasági szervezetek közt." – mondta el Kovács Patrik alapító elnök.
Jelenleg 621 aktív tagja van a FIVOSZ-nak, 14 megyében van jelen, és 183 partneri együttműködése van. Ez az elmúlt négy év kemény munkája. „Ami a számoknál is fontosabb, az, hogy tagjaink, rendezvényeink, partnereink és a média által közvetve több tízezer vállalkozó, és vállalkozni kívánó fiatalhoz jutunk el és serkentjük a vállalkozói kedvet.” – tette hozzá Kovács Patrik.
A FIVOSZ nagyon büszke arra, hogy mindentől és mindenkitől teljes mértékben független szervezet, mely a hosszú távú sikeres működés elengedhetetlen feltétele.
Ez évben tagjaink számára megalkottuk a mentorprogramot, amely keretében sikeres nagyvállalkozók, topmenedzserek segítik a fiatal vállalkozókat.
Szintén 2011-ben hoztuk létre az országosan egyedülálló szolgáltatás portfóliót, amely keretében a nagyvállalkozások tagjaink számára a piaci ár alatt, nagyker áron kínálják szolgáltatásaikat, termékeiket (MOL, MVM Partner, Vodafone, BTel, Printker).
A FIVOSZ igazi sikere a közösségi élményekben rejlik. Ezért havonta szervezünk FIVOSZ Clubokat, Business Beer Partykat. Négyhavonta pedig hétvégékre szoktunk elmenni, ahol az üzleti együttműködések mellett igazi barátságok, sőt szerelmek is születtek már. Ilyen volt Prága, Velence, Medves, vagy akár Bécs is, melyre december 17-én is megy a FIVOSZ csapata.
Amit ígérünk az 5. évre: még több közösségi élmény, FIVOSZ tábor a nyáron (mindennel, ami egy fiataloknak szóló táborban elengedhetetlen), új külföldi és belföldi üzleti lehetőségek, és újabb lépések a tisztességes vállalkozói kultúra meghonosításának érdekében, és természetesen a Fiatal Vállalkozók Hete.
Köszönjük tagjainknak, partnereinknek és a média képviselőinek, hogy személyükkel, önkéntes munkájukkal hozzájárulnak a szövetség céljaihoz!